Egyáltalán a közbeszerzési tanácsadó kikkel dolgozik?

Pályázatokkal. Illetve olyanokkal, akik pályáznak, avagy pályázatot írnak ki. Ez értelemszerűen a közbeszerzési szférában fordul elő tömegesen, úgyhogy aki közbeszerzési tanácsadó után kutat, errefelé kacsintgasson. Persze alapvetően, aki kutakodni kezd már vélhetően a pályázatok közelében van.

Sokan ösztönösen húzzuk a szánkat és szívjuk a fogunkat, ha a pályázati rendserekről hallunk. Ez sajnos nem teljesen alaptalan. A hazánkra jellemző bürokratikus rendszer ezen a területen is megcsillogtatja az ügyfélbarát vonásait. A jogi nyelvezet nehezen emészthető, ijesztő, de cserébe tele van bonyolult eljárásokkal, szoros határidőkkel és vérmes következményekkel. Aki ebben segíthet nekünk rendet vágni az pont a közbeszerzési tanácsadó.

Hogy lesz valakiből közbeszerzési tanácsadó?

Sok tanulás árán. Az alapvető közbeszerzési tanácsadó képzés „csak” egy OKJs tanfolyamot takar, de ez egyrészt egy elég intenzív tanfolyam, másfelől igen nagy lexikális tudás bemagolásával jár. Aki innen kijön, ismerni kell az eljárások, joggyakorlat alapjait. Ez azonban nem jelenti, hogy a tanácsadó valaha is abbahagyná a tanulást. Mint annyi minden napjainkban, ez is egy folyamatosan változó szakma, mindig újabb és újabb tudásanyaggal, amit érdemes nyomon követni, napról napra frissíteni.

Nem mellesleg pedig vannak olyan pályázatok, ahol olyan magas a pályázati összeg, hogy azt mezei közbeszerzési tanácsadó már nem is kezelheti. Ilyenkor van szükség úgynevezett felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó közbenjárására. A röviden faksz-nak nevezett képesítés a közbeszerzés berkeiben újabb tanfolyamokat jelent. De nem ez az egyetlen feltétel.

Egy felől szükséges minimum két év gyakorlat, mint közbeszerzési tanácsadó. Nem eltelt két évre kell itt gondolni, hanem effektíve munkával, megbízásokkal, szakmában töltött időre. Emellett előírás itt már valamilyen felsőfokú diploma. Ez általában valamilyen jogi tanulmány, hiszen a nyelvezet ugyanaz és határterület révén így könnyebb ezt a tudásanyagot elsajátítani. Ezek után egy kiegészítő tanfolyamot is el kell végezni, illetve felelősségbiztosítást szerezni és akkreditáltatni magunkat az államnál.

Mi is a közbeszerzési tanácsadó szerepe egy pályázat életében?

Ez attól függ, hogy ki a megbízója. Nem ugyanaz a közbeszerzési tanácsadó képviseli az ajánlatkérőt és nem ugyanaz jár el az egyes ajánlattevők nevében sem. Kezdjük az ajánlatkérővel

• Közbeszerzési tanácsadó és az ajánlatkérő

Az ajánlatkérő ugyebár az, aki kitalálja, hogy ő márpedig valamit megpályáztat, legyen az útépítés vagy csak a bölcsi mosdójának felújítása. Kiír egy pályázatot és várja, mik érkeznek be, kiválaszt egy győztes, és onnantól kezdve fizet és ellenőrzi olykor, hogy rendben mennek-e a munkálatok. Na neki is szüksége van közbeszerzési tanácsadóra.
Amikor elkezdik megalkotni a pályázatot, ne gondoljuk, hogy nincs agyonszabályozva ugyanúgy ez a folyamat mindenféle bürokratikus kitétekkel, mint a pályázatleadás maga. Úgyhogy tanácsadó nélkül itt is nehéz lenne boldogulni. A legnehezebb feltételek általában a jövőben beérkező pályázatok elbírálásával vannak kapcsolatban.

Először is a bíráló bizottságot már előre össze kell állítani, kik is legyenek benne. Nem lehetnek túlságosan érdekeltek a pályázat kimenetelében, nehogy megbundázzák, ugyanakkor érteniük is kell hozzá, hogy ne csak arcra díjazzák a pályaműveket. Hasonló a helyzet a pályázati feltételekkel. Nyilván valahogyan szűkíteni kell a kört, nem hagyhatunk mindenkit pályázni, mert annyi anyagunk lesz, hogy nem győzzük átnézni. De a feltételek nem is lehetnek olyan szigorúak, hogy csak egy bizonyos cég legyen alkalmas. Az ugyanúgy bunda lenne, mint a bíráló bizottság túlságosan érdekelt tagja. Ezeket a szürkezónákat segít fekete fehéren látni a közbeszerzési tanácsadó.

• Közbeszerzési tanácsadó és az ajánlattevő

Az ajánlattevő első megmérettetése nem is az, hogy leadjon egy jól összerakott pályázatot, hanem, hogy találjon egy olyan kiírást, ami passzol rá. Már ebben is tud segíteni a közbeszerzési tanácsadó, ugyanis azok a cégek, akik rendszeresen pályáznak, gyakran adják ki a pályázat monitoringot. Ilyenkor a tanácsadó figyeli a kiírásokat, és ha az ügyfele profiljába vágót talál, értesítést küld.

Ha rászánta magát az ügyfél, csak akkor jön a pályázati anyag összeállítása, ami azért valljuk be, szintén nagyrészt az ügyfél dolga. Amiben a közbeszerzési tanácsadó itt segíteni tud az a formai, tartalmi követelmények, illetve a határidők. Abban biztosak lehetünk, hogy nem ilyen bosszantó apróságokon fog múlni, hogy nyerünk-e vagy sem.
Abban a szerencsés esetben, ha elnyertük a pályázatot, jön a nehezebb része; a kivitelezés. Eleve amikor leadtuk a tervet, benne volt egy részletes leírás a munkamenetről. Ennek értelmében a leadott mérföldköveknél az ajánlatkérő képviselője – aki általában az ő közbeszerzési tanácsadója – meg fog jelenni nálunk, hogy ellenőrizze, hogy is áll minden. Illetve hát csak ő a megrendelő, egyezetni olykor szükséges dolog.

Ritkán, de előfordulhatnak vitás esetek. Ilyenkor is a közbeszerzési tanácsadók járnak el – gyakran mindkét fél részéről – ez azért is jó, mert nem alakulnak ki parázs viták, viszont jogilag legegyszerűbb módszerekkel rendeződhet az ügy.

Previous post A mexikói legenda – a csivava
Next post Mi mindenre nem jók a WC ülőkék!