Mit ettünk a Happy dog kutyatáp előtt?

Megvallom töredelmesen: házikosztot. Én azok közé tartoztam nagyon sokáig, akik úgy voltak vele, hogy én megeszem, nekem jó, ő megeszi, kéri, szereti, ízlik neki, már miért ne lenne neki is jó? Ebben az elgondolásban ugyan jobban utána olvasva már látok némi hibát, de alapjában véve az aggályoskodó vesszőparipáit én már hívő koromban is hallottam és cseppet sem ingatott meg a hitemben. Minek vegyek Happy Dog kutyatápot, hogyha egyszer elvan jól a maradékon is, hát még kéri is!

Úgyhogy én jó nagyokat főztem, a kutya meg evett kenyérmaradékot tejjel, nyers tojással, pörkölttel, rizzsel, krumplival, pacallal, mikor mi került az asztalra. Dehogy vettem én neki külön nedves tápot. Jobban mondva valamennyi száraztáp meg konzerv mindig volt otthon arra az esetre, ha nem lenne időm főzni, vagy elutazunk, netán beüt szimplán a krach és megbetegszem. De ezekre a legritkább esetben volt valóban szükség. Hogy mégis rászoktunk végül a Happy Dog kutyatáp, egyáltalán a kutyaeledel használatára, sajnos egy betegségnek köszönhető.

A Happy Dog kutyatáp és a megfelelő étrend

Aztán a kutyánk megöregedett. Kopott lett a szeme fénye, ritkásabb, fakóbb a szőre, fáradékonyabb volt. Ezt persze egy tíz éves németjuhász esetén nem annyira csodálja az ember, szeretgettük, óvatosabban bántunk vele, de még mindig örömmel játszott velünk, futott a frizbi után és birkózott a gyerekekkel. Az éves oltáson voltunk az orvosi rendelőben, amikor rákérdeztem, hogy nincs-e valami, amivel kicsit segíthetünk, hogy ne szép és egészséges öregkora legyen? A doktornő nem mondott elsőre semmit, csak megvizsgálta alaposabban Rexit – igen, kreatívak voltunk, de a gyerek nevezte el, úgyhogy senki ne szóljon be!

Aztán a vizsgálat után megkérdezte, hogy híg-e a kutya széklete. Mondtam, hogy gyakran előfordul igen, de hát mindenfélét összelegel a kertben. Itt volt az, hogy az orvos istenesen leoltott. Ismertük egymást már régről, úgyhogy megengedhette magának, én meg csak pislogtam megszeppenten, hogy de hát szeretjük, és nem verjük a kutyát, ezt most miért kaptam? Nos, röviden, tömören: miattam fosik a kutya. Speciel azért legel, hogy nyugtassa a gyomrát és nem azért nyugtalan a gyomra, mert legel. Nézzem meg, milyen fakó és ritkás a szőre! Mondom, nehogy már azért legyen fakó a szőre, mert házikosztot eszik! Olyan szúrós nézést kaptam, mint kiskoromban nagyapámtól.

Úgyhogy felírt egy Happy Dog kutyatáp kúrát. Megkérdezte, hogy milyen konzervet tartunk otthon, azt sem méltatta az egekig – azt már el se mertem árulni, hogy fogalmam sincs, mikori gyártmány – úgyhogy maradtunk annyiban, hogy holnaptól Happy Dog kutyatáp reggel és este és, ha van maradék, akkor egyszerűen fagyasszam le és kész.

A Happy Dog kutyatáp hatása

Eléggé megszeppenten mentem haza ahhoz, hogy a családdal is meg tudjam értetni, hogy márpedig mi ezt a Happy dog kutyatáp kúrát most kipróbáljuk. Férjem picit morgolódott, mert a házikosztnál – ezzel nem tudok vitatkozni – mindenképpen drágább lesz, ha mostantól konzervekkel tömjük a kutyát. Mindenesetre abban maradtunk, hogy egy hónapig biztosan csináljuk, megnézzük, mi lesz, aztán felülbíráljuk, hogy hogyan bírjuk anyagilag meg mennyiben volt értelme?

Hát utólag teljesen egyértelmű, hogy nagyon is volt értelme. Nem kellett hozzá teljes egy hónap és látszott, hogy egy élénk, dús fényes szőrű kutya rohangál a kertben csillogó szemekkel. A bélmozgása is javult. Elsőre alig hittem el. Persze az ember, ha minden nap látja a saját kutyáját, nehezebben éri tetten a változásokat, de mindannyiunknak megvolt az a pillanat, mikor rácsodálkoztunk. Egymástól függetlenül is. Férjemnek talán akkor, amikor a teraszon ült, odajött a Rexi, és elkezdte vakartatni a hasát. Akkor érezte, hogy milyen selymes a kutya. Én akkor döbbentem rá, amikor a gyerekek kint játszottak vele a kertben. Valahogy erőtől duzzadóbbnak tűnt a kutya, pedig nem hízott, egyszerűen csak nem lógott annyira a szőr, tartása, dússága volt.

Happy dog kutyatáp és a pénztárcánk

Belegondolva durva, hogy összesen annyitól, hogy Happy dog kutyatáp volt a menü két héten át a házikaja helyett, mennyivel másabb. Nekem nem volt kérdés, hogy megérte-e a váltás, és egy-két beszélgetés alapján az is kiderült, hogy ezt a család is így gondolja. Maradt hát a kísérlet anyagi vonzata, amivel szembesülni kellett. Kiderült, hogy a házikosztnál amúgy nem sokkal drágább a Happy Dog kutyatáp se. Ugyanis az a maradék, amit neki adtunk volna, most heti 2-3 alkalommal a frigóba ment és néha újra felhasználtuk. Ami azt is jelentette, hogy nem kellett aznap újra főznöm. Nem azt mondom, hogy ugyanannyit költöttünk, de azért nem volt akkora jelentősége ennek a váltásnak, mint az elején gondoltuk volna.

Azért körülnéztünk férjemmel a kutyaeledel piacon, hogy a Happy dog kutyatáp mellett mik vannak még, de meg kellett állapítsuk, hogy ez nem az az orvosi hűdedrága csodakaja, mint, aminek gondoltuk. Persze jó minőségű, de nem feltétlenül az agyonárazott fajta. És őszintén szólva én hülyét kapok azoktól a gyártóktól, akik lassan már kutyafajtánként négy külön táppal rukkolnak elő, mert egy a kölyök, egy a beltér, egy a kültér és egy a senior állatoknak, és akkor még a szoptatós kutyakajákról nem is beszéltünk.. Happy Dog kutyatáp szerencsére pont annyi van, amennyibe még nem zavarodok bele, és azóta is ez van nálunk terítéken.

Previous post Miért jó a portfólió fotózás?
Next post Milyen lehetőség rejlik a spot lámpában?