A WC ülőkék története

Talán nem mondok nagy újdonságot azzal, hogy a WC ülőke története szorosan összekapcsolódik az angol WC elterjedésével. Érthető okokból igen szemérmesen nyilatkoznak a történelmi feljegyzések székletürítési szokásainkkal kapcsolatban, így az illemhely használat kultúrtörténeti fejlődéséről baromi sokat nem tudunk még ma sem. Az természetesen egyértelmű, hogy volt kor, mikor ott végezte dolgát az ember, ahol rátört a szükség, az épített házakkal együtt megjelentek a külön illemhelységek, udvari budik. Táborokban már az ókori hadseregeknél is előírás volt egy kis kézi ásót viselni, hogy a tábor mellett elkaparhassák a székletüket.

Hogy ezekben az időkben fordítottak-e külön gondot ülőke tervezésére, nem tudhatjuk. Királyi árnyékszékeknél azonban tapasztalhatjuk, hogy bársonyborítású felületen trónolnak egy arany éjjeli edény felett. Ezt aztán szolgálók cserélik és tisztítják. Hogy az edény tartalmával aztán mi is történt.. nem véletlenül alakult ki az angol „wee hours” kifejezés a hajnali órákra. Szó szerint vizelet órát jelent, mert ez volt az az idő, mikor egyezményesen az utcára öntötték, ami otthon összegyűlt. Aztán láss csodát, megjelent az angol WC is! Elterjedésével pedig olyan kényelmi elemek is a mindennapok részévé váltak, mint a WC ülőke.

A WC ülőke design

Napjainkban a WC ülőke önmagában nem luxus, hiszen a toalett kialakítása is megkívánja, hogy egy felület legyen köztünk és a csésze közt, amin meg tudunk ülni. Ugye milyen kellemetlen, amikor „benézzük” és belepottyanunk? Hamar megtanul az ember odafigyelni. Lényeg a lényeg az ülőke maga nem luxus, sőt, egy szükséges elem, szürke hétköznapjaink méltatlan része. Ennek kapcsán gondolta azt néhány tervező, hogy feldobja ezt a felületet is, és úgy tűnik, valóban van igény egyedi WC ülőke választékra.

Egyfelől találunk mintákat, amiket a műanyagra égetnek, ragasztanak, színeznek. Van virágos, tekergőző minta, nonfiguratív, szuperhősös, a legtöbb kreativitást a WC ülőke lehajtott állapotú felülete szolgáltat, ide számtalan mesehős, de tengerparti téma is belopta magát. Első ránézésre bizarr lehet, de valójában egyiknek sincs nagyobb létjogosultsága a másiknál. A legvadabb mintázatok már már tematikusan rájátszanak a csészére, szájat, fekete lyukat mintázva vagy éppen horrorhangulatot idézve.

A WC ülőkék dekorálásának másik elburjánzott válfaja az epoxy öntvény. Ebben az esetben a WC deszka átlátszó és különféle apró tárgyakkal, fröcsönesékkel bolondítják meg. Ebben a konstrukcióban találunk hullámokat – mintha hullámokon ülnénk – halakat, akvárium, illetve tenger hangulatát idézve, de ennyi erővel akár lego figurák is lehetnének benne.

Kombinált WC ülőke

Gyermekes családoknál nem is kérdés, hogy miért van annyi fedele a WC ülőkének. Ugyan nem a legolcsóbb megoldás, de hosszútávon tagadhatatlanul kényelmes és a gyereknek is zökkenőmentesebb lehetőséget kínál a WC-re szoktatáshoz. Na de annak, aki nem olyan járatos a gyermeknevelés rejtelmeiben egy gyors összefoglaló arról, hogy mi is ez?

A kombinált WC ülőke elismeri azt a tényt, hogy a gyerek kisebb testméreténél fogva sem felmászni nem tud a felnőtt WC-re, sem megülni rajta anélkül, hogy bokáig bele ne zuhanna a csészébe. Egy kisgyereket természetesen még pelenka után bilire szoktatnak – ezt könnyebb is családi kirándulások, látogatások alkalmával magunkkal vinni – de előbb utóbb szeretnénk, ha a gyerekünk WC-re ülne. Sőt, ez a gyerekeknek is igénye, mert hát ki ne akarná úgy, mint a nagyok? Kaphatóak különféle WC-re illeszthető megoldások, amik egy szűkebb ülést hivatottak szolgáltatni, de ezek illesztése igen bizonytalan. Egy magaslaton imbolyogva pedig, ahonnan le sem ér a lábad, bizony kihívás a dolgodat végezni.

Ezzel szemben a kombinált WC ülőke felszerelése teljesen ugyanúgy megy, mint egy hagyományos ülőkénél. Csak több a fedél. Egy a felnőtteknek, afölött egy a gyerekeknek, és csak erre jön a tető. A fedelek tökéletesen illeszkednek egymásba, nem imbolyognak, csúszkálnak, így az „élmény” tökéletes. Ráadásul ez – mivel kimondottan gyermekeknek szánt termék – gyerekbarát is. Ez azt jelenti, hogy a fedél nem zuhan le csattanással, és véletlenül se vágódik az ember ujjára, mert a beépített lecsapódásgátló gondoskodik a biztonságos használatról.

Anyagát tekintve sem kell másra gondolnunk, mint a jól beváltakra. Ez azt jelenti, hogy könnyen tisztítható, bár általában strapabíróbbra tervezik, hiszen a gyerekeknél nem árt, ha egy használati tárgy „bírja a gyűrődést”. Összességében egy igen sokoldalú, pofonegyszerű és praktikus eszközről van szó, ami jól jön bármelyik gyerekes háznál.

WC ülőke kiegészítők

Japánban és általában a távolkeleten sokkal nagyobb hagyományai vannak a modern, megbuherált és nagyon okos WC-knek. A WC ülőke itt bolyhos, lila plüss bevonattal is kapható. Mert ki szeret a hideg, kemény felületen erőlködni, mikor megteheti könnyed, puha és meleg bolyhokon is? Persze felmerül a tisztíthatóság kérdése, de semmi ok az aggodalomra, tépőzáras felhelyezése révén könnyedén lekapjuk és egyszerűen bevágjuk a mosógépbe. Ilyen is van. Csak úgy mondom.

Previous post Mire jó egy közbeszerzési tanácsadó?
Next post Mi mindenre jó egy optika?