Már régóta kerestem egy említésre méltó vegytisztítást, és most végre meg is találtam!

A vegytisztítások közül nehéz igazán jót találni, ami azt illeti, én is igen régóta próbálok már találni egy megfelelőt, és számos helyet kipróbáltam már, azonban most megtaláltam az igazit, ezért szeretném másoknak is tovább adni az igét, hogy nekik már ne kelljen annyi felesleges kört járniuk, mint amennyit én tettem. A legjobb lesz, hogyha bele is vágunk, megnézzük, hogy melyek a vegytisztítás előnyei, milyen hátrányai lehetnek egyes helyeknek, és akár még arról is fogok írni, hogy milyen ruhadarabokat és textileket érdemes így tisztíttatni, hogy maradni fog még bennem egy kis szusz a végére.

A vegytisztítás előnyei

Először is, hadd mondjam el, hogy melyik helyről van szó. Én most az Ocean Tisztítószalonról fogok írni, itt találtam meg mindent, ami számomra tökéletes lehet egy ruhatisztítóban. A hatodik kerületben található, csak néhány percre tőlünk. Akár gyalog is meg tudjuk tenni az utat, azonban busszal is csak egyetlen megálló, és már ott is vagyunk. Akkor is megérné azonban ide hordani a kérdéses ruhadarabokat, hogyha egyébként messzebb helyezkedne el az otthonunk. Ugyanis mindenképpen meg kell említenem, hogy ennél a ruhatisztítónál lehetőségünk van egy háztól házig tartó szolgáltatást is igénybe venni, aminek az igénybe vételével gyakorlatilag ki sem kell mozdulnunk otthonról. Egy furát elviszi a tisztítandó anyagokat, és azokat készen hozza vissza. Az időpontot pedig mi magunk tudjuk megoldani, így csak akkor jöhet a futár, hogyha az nekünk megfelelő időpontban van.

vegytisztítás_pic2

Azért találom még olyan jónak ezt a vegytisztítást, mert az oldalukon nem csak néhány hasznos információt lehet találni, hanem gyakorlatilag mindenről részletesen számot adnak, ami mindenképpen nagy előnnyel jár. Ezek közül a legjobb szolgáltatás mégis csak az árkalkulátor, aminek a segítségével meg tudjuk gyakorlatilag teljesen pontosan mondani, hogy egy-egy alkalom mennyibe fog kerülni. Így már el tudjuk dönteni otthon is, a gép előtt ülve, hogy melyik darabokat éri meg nekünk ilyen módon tisztíttatni. Sokszor persze nem választás kérdése a dolog, hanem egyszerűen szükség van rá, azonban jó ötlet akkor is előre tisztában lenni az árakkal, az ember sokkal nyugodtabban képes ellátogatni ilyen módon a tisztítóhoz.

A vegytisztítás szolgáltatásai

És akkor érdemes arra rögtön át is ugrani, hogy milyen szakmabeli szolgáltatásokat nyújt számunkra ez a mosoda. A legtöbb helyen a mosáson és vasaláson kívül azért elvégeznek néhány feladatot, például kisebb javításokat vagy festést, itt azonban széles lista várja az embert. Csak néhányat emelnék ki ezek közül, hogy egy kicsit jobban lefessem, milyen előnyös is ez a hely. Kérhetünk itt keményítést, különleges anyagok mosását, lehetőségünk van emellett szőnyegek tisztítására is, festésre, bőr anyagok kezelésére és persze kisebb javításokra. A szőnyegekre szeretnék egy kicsit részletesebben is kitérni, ugyanis úgy gondolom, ezekre érdemes igazán, hiszen az ember ekkora nagyságú és ilyen különleges anyagokat otthon aligha tud megfelelően tisztítani. Egy vegytisztításban azonban találhatunk erre kifejezett porszívókat, és ismernek itt minden olyan praktikát, ami segíthet a legmakacsabb foltok hatékony eltávolításában is. Érdemes tehát mindenképpen megnéznünk az árlistát, ahol minden ilyen fontos tényező fel van sorolva.

Milyen anyagokat és ruhákat vihetünk egy vegytisztításba?

Számos anyaggal és ruhadarabbal fordulhatunk a vegytisztítás szolgáltatásaihoz, érdemes lehet egy kicsit jobban is megnézni ezt a szempontot is az árlistában. Mindenféle ünneplő ruhának külön ára van a nyakkendőtől kezdve a teljes frakkig vagy menyasszonyi ruháig. Érdemes lehet még ide vinni a kedvenc darabjainkat akkor is, hogyha egyébként nem szorulnának profi kezek munkájára, mert a vegytisztításban anyagkímélő mosásokat és kezeléseket tudnak alkalmazni, ami nem rongálja a folt kiszedése során sem a ruhát. Ezen túl érkezhetnek ide plüss játékok, csipkefüggöny, sötétítő függöny, gyakorlatilag mindenféle takaró, huzat és párna is, mindenféle anyag tehát. Ezek alól még a fürdőlepedő sem kivétel, ezen kívül kéztörlőket és akár törölközőket vagy kilépőket is tudunk elvinni egy tisztítószalonba.

vegytisztítás_pic3

A vegytisztításról összességében

A vegytisztításról összességében elmondható, hogy egy nagyon jó lehetőséget kínál az embernek. Sokszor van az úgy, hogy már belefáradtunk az otthoni ruhatisztításba, nincs kedvünk vagy energiánk, esetleg megfelelő eszközeink a foltok kihozásához. Nem kell azonban senkinek sem belerokkannia a tisztításba, hogyha van egy profi csapat, ami az ember mögött áll. Szerintem egy vegytisztítás éppen ilyen, hiszen viszonylag kedvező áron tudnak nekünk segíteni, gyakorlatilag megoldják helyettünk a munkát, és sok esetben még ki sem kell tennünk a lábunkat otthonról. Én mindenképpen előnyösnek tartom ezt a rendszert, szerintem nagyon is megéri igénybe venni. Bátran merem ajánlani tehát minden kedves olvasónak is, hogyha az otthoni tisztítás már túl nagy feladatnak bizonyul.

munkásszállás Székesfehérvár2_4 Previous post A munkásszállás Székesfehérváron, mint nyaralási lehetőség
Next post Üzletkötés az Újpesti Parkolási Zrt.-vel az Opten segítségével
Menu